TÖRTÉNETÜNK

Centrál Étterem

TÖRTÉNETÜNK

Üdvözöljük, Kedves Vendégünk éttermünkben! Bízunk benne, hogy a múlt és a jelen ötvözésével a jövő vendéglátóhelyévé válhatunk. Elődünk a Szamos Étterem a 70-es évektől várta vendégeit.Hatalmas lakomák, rendezvények helyszíne volt, ahol szinte mindennapos volt az élőzene. A 80-as évek végén, a 90-es évek elején volt csúcson a hely, ami aztán az évek folyamán erejét vesztette, és elérte a bezárás szele is. A Pizza Centrál 2008-ban indult néhány méterre innen, egy kis büfé emeletén. Fokozatosan erősödtünk,és kinőttük a helyet.Az új „otthon” keresése közben, 2016 októberében jött a lehetőség, hogy ebbe, a város egyik jelképének számító épületbe költözhettünk, és egy olyan vendéglátóhelyet szeretnénk kialakítani, ami hű a hely szelleméhez, és minden korosztály számára kellemes kikapcsolódást és finom ételeket nyújt. Jó étvágyat és kellemes időtöltést kívánunk! Bojáki Zoltán és Petrik Erika